|
 |

46.-os Kapisztránok a Balaton körül
Balaton körüli biciklitúránk Világosról indult, és rögtön aznap le is tekertük 60 km-t, egészen Boglárig. Itt már tárt karokkal várt minket Sanyi bá’, aki a 622. Gaal Gaston cserkészcsapat parancsoka. Hihetetlen kedves vendéglátásban volt részünk, az isteni vacsorától kezdve (amit Ildi néninek köszönhetünk), a szuperkényelmes ágyakon keresztül. Természetesen a házipálinka és a boglári bor megkóstolása sem maradt ki. Este még betekintést is nyertünk a boglári cserkészcsapat nyári táborába, ami nem kicsit nyűgözött le minket. Különösen jó ötletnek találtuk, hogy minden nap kell valami új építménnyel bővíteni a körletet, illetve, hogy hivatásos szakács végzi a főzést. Nagy élmény volt meghallgatni a vasárnapi mise prédikációját is, amely kifejezetten a mai cserkészekhez szólt. Második napunkon, a bőséges reggeli, és búcsúzkodás után, továbbindultunk Keszthely felé. Keszthelyen egy kis városnézés és fagyizás után, immár 4-en továbbindultunk Ábrahámhegyre. Ábrahámhegyen aztán, mivel még sok időnk volt estig, strandoltunk egy jót, pizzáztunk és fölmásztunk a helyi kilátóba, csillagokat nézni. A harmadik nap szombat volt, ekkor is csatlakozott hozzánk egy bátor biciklista, aki sajnos kb. 10 km után defektet kapott, így csak a nap végén ért minket utol. Mi azonban kíméletlenül, a legnagyobb melegben tekertünk át Csopakra, ahol aztán jöhetett a jól megérdemelt fürdés. Utolsó napra pedig már csak egy rövid táv maradt, vissza Világosra. Igaz a balatonkenesei kaptató kockára tette a tüdőnket, de a Balatonaliga és Balatonvilágos közötti gyönyörű kilátás mindenért kárpótolt minket.
Vitányi Kinga, Ábrahám Laci, Stark Ági
/ 46. Kapisztrán Szt. János cscs., Budapest-Pasarét/
Vendégek
Tegnap vendégeket fogadtam. A 46. Kapisztrán Szent János Cscs. 3 tagja (Vitányi Kinga, Stark Ágnes és Ábrahám László) kerékpáron 4 nap alatt kerülik meg a Balatont. Az első nap éjszakáját Bogláron töltötték. Délutáni érkezés után fölbicikliztek a Várdombra, csobbantak egyet a jankovichi strandon és hétfelé megvacsorázattuk őket. Este közösen megnéztük a tábori videofilmet és kielemeztük programjaink azonosságait és különbözőségeit. Reggel igérett kaptá, hogy hazaérve egy rövid élménybeszámolóval gazdagíthatjuk honlapunkat.
Pauer Sándor (sb)
Képek vendégeinkről

.... ....


|
 |
|
|